Beck Zoltán, Szűcs Krisztián - Újabb utolsó dal

Ebben a dalban

Újra mondasz valami igazat, amitől egy időre feloldódnak a görcseid. Valahogy sikerült elszámolni a könnyelműségeddel, amivel végigcsináltál közel három évtizedet.

Kétségek fészkelik be magukat hozzád. Szélhámosságnak nevezed a szívügyedet, az eszményed hajkurászását, az angyalaid kergetését. Mikor volt már, amikor ténylegesen kiszabadult a szellem a palackból? Amikor az utolsó porcikádig elöntött az igazság érzése? Valóban elismert vagy, tudják a nevedet a városban, előre köszönnek az utcán, a vén Magyarország amolyan énekes ifjújának tart – amit eldalolsz esténként, könnyekbe borít nem egy arcot. De mintha bezárult volna a kör – és nincs meg a kincs, amire vágytál, amiért egykor porig égtél.
„A többiekért csináltuk anno, nem? A nemzedéki–nemzeti közösségért! Ahhoz képest mindez bamba önismétlés, a szavak üresek, tobzódunk az egykori diadalok kihűlt színhelyén. Nem tartottuk magunkat az ígéreteinkhez – kissé félelemetes, hogy ez senkinek nem tűnik fel. Le kéne lépnünk – nem mintha más jobban csinálná a helyünkben, de tartozunk magunknak ennyivel. Ezt csak »angyalokként« lehet csinálni, máskülönben hagyjuk az egészet.”
Egy patetikus búcsúbeszédet már sehogyan sem tudnál megengedni magadnak, hányni tudnál az önkéntelen manírjaidtól, szófordulataidtól – anélkül viszont nem fognak elengedni. Egy egész generáció figyel, akik még nem tudják, hogy korántsem vagy ura a helyzetnek.

Ebben a dalban másnapos és megviselt vagy, cinikus és elégedetlen – de a lelkiismereted még abba az irányba mutat, mint régen. Kifordítod a személyes beismerő vallomásodat, és megénekled a mulasztásaidat. Mindig ez a vége – a dal megváltó erejű, a bűnöd bocsánatos, a szellem kiszabadul, és újra feloldoz az évek súlya alól.
A dal Cseh Tamás és Csengey Dénes Másnap című, ki nem adott album egyik dala – Beck Zoltán és Szűcs Krisztián feldolgozása.

Borítókép: sinco