Co Lee - A dzsungel könyve (prod. Kapitány Máté)
Co lee most átütőbb, mint valaha; a dzsungel mélyéből, ösztönös, primitív erővel tör a felszínre és felhoz mindent, amire szükségünk lehet a „civilizáltak” álságos világában – ha egy pillanatra magunkhoz szeretnénk térni.
Ebben a dalban
Co lee most átütőbb, mint valaha; a dzsungel mélyéből, ösztönösen, primitív erővel tör a felszínre. Felhoz mindent, amire szükségünk lehet a „civilizáltak” álságos világában – ha egy pillanatra magunkhoz szeretnénk térni.
A dzsungel persze maga a város: Budapest. Ez a fülledt, túlcsorduló, bélpoklos betonkolosszus. Ugyanakkor a dal szimbolikus olvasatában az őserdő is: a civilizációk előtti rengeteg, ahol a túlélés törvényei még élet-halál cselekedetekre sarkkalták az emberszabásúakat. Ahol a rítusok közvetlen kapcsolatot nyújtottak a természetfölöttihez, ahol a szónak teremtő ereje volt, ahol az emberek minden éjszaka meghaltak, és minden reggel feltámadtak. Aztán néhányan kitaláltak a sűrűjéből, és városokat alapítottak.
Co lee egy ilyen 21. századi metropolisz szegletében – a Fészek Klub revüjében – idézi meg az ősdzsungelt: nagyon úgy tűnik továbbra is itt van minden abból a vad ösztönvilágból, napjaink Budapestjén is.
A központi üzenet – talán elsőre fel sem tűnik – de a szeretet lenne. Nem éppen olyan áhítatosan és nyájasan, ahogy szokás, de a dal a szeretetről beszél. „Bennem nem csak egy főre terített meg az éhség. Öleld, míg a hátad mögött feni meg a kését. Szeressed, mert nincs értelme másnak, húz a mélység.” Ha felkeltelek, vajon elalszol-e? A szeretet az egyetlen igazság, ez pedig az odafele vezető út: Gyere, come.” Agapé – agapé – agapé. Vagyis: önzetlen, feltétel nélküli szeretet.
A Gadara című lemeznek – aminek húzónótája a Dzsungel könyve – a háttértörténete is biblikus. A név a gadarai megszállott történetére utal: Jézus megszabadít egy tisztátalan lélektől gyötört embert, a kiűzött démon pedig egy disznónyájba költözik, amely aztán a tengerbe rohan és elpusztul. Innen a sertés az albumborítón. A klip is visszautal a történetre: Co lee, a villamosszékhez kötözött félőrült, maga a megszállott, csak fordítottan. Az álságos társadalommal szemben nem a gonosz, hanem az igazság lesz rajta úrrá, bipoláris erővel. Liturgikus átváltozásban számol el a jelenkor nyomorúságaival: „Pörög a szar. (…) Halálra adjuk magunkat a pénzért. (…) Popshit, popshit, gyere baba, rázzad meg a popsit. (…) Bezabálta mindet, és azután rájött, hogy ez nem elég.” Majd két perc alatt beadja az ellenszert: „Érzed, hogy érzem, hogy méreg ez az egész? És igazából ellenszernek csinálom meg a zeném?”
Figyelemre méltó egy apró kiszólás: 1:30-nál Co lee kifigurázza az ország éppen legfelkapottabb előadóját, Desh-t, aki amolyan erkölcsi mételye a könnyűzenei közegnek.
A Dzsungel könyve szerint az élet kegyetlen hajsza: fel kell venni hozzá a kesztyűt, be kell menni a mocsokba, vállalni kell a harcot – ugyanakkor bele lehet fogalmazni némi lelkiséget is, ami végső soron az egyetlen fentmaradó igazság (lehet?).
