Co Lee - A dzsungel könyve (prod. Kapitány Máté)
Co lee most átütőbb, mint valaha; a dzsungel mélyéből, ösztönös, primitív erővel tör a felszínre és felhoz mindent, amire szükségünk lehet a „civilizáltak” álságos világában – ha egy pillanatra magunkhoz szeretnénk térni.
Ebben a dalban
Co lee most átütőbb, mint valaha; a dzsungel mélyéből, ösztönösen, primitív erővel tör a felszínre. Felhoz mindent, amire szükségünk lehet a „civilizáltak” álságos világában – ha egy pillanatra magunkhoz szeretnénk térni.
A dzsungel egyrészt maga a város: Budapest. Ez a fülledt, túlcsorduló, bélpoklos betonkolosszus. Ugyanakkor a dal szimbolikus olvasatában az őserdő is: a civilizációk előtti hatalmas rengeteg, ahol a túlélés törvényei még élet-halál cselekedetekre késztették az emberszabásúakat. Ahol a rítusok közvetlen kapcsolatot nyújtottak a természetfölöttihez. Ahol a szónak teremtő ereje volt, a fák mögött a teremtő szellem rejtőzött, az emberek minden éjszaka meghaltak, és minden reggel feltámadtak. Aztán néhányan kitaláltak a sűrűjéből, városokat alapítottak, és elkezdtél irtani az erdőt.
Co lee egy lebetonozott, 21. századi metropoliszban idézi meg az eredeti dzsungelt, letaglózó pszichedelikus, sámándobos zenéjével.
A központi üzenet – talán elsőre fel sem tűnik – de a szeretet lenne. Nem éppen olyan áhítatosan és nyájasan, ahogy szokás, de a dal a szeretetről beszél. „Bennem nem csak egy főre terített meg az éhség. Öleld, míg a hátad mögött feni meg a kését. Szeressed, mert nincs értelme másnak, húz a mélység.” Ha felkeltelek, vajon elalszol-e? A szeretet az egyetlen igazság, ez pedig az odafele vezető út. Agapé – agapé – agapé.” Ez a refrénben ismétlődő agapé egy görög, bibliai eredetű kifejezés. Jelentése önfeláldozó szeretet, a legmagasabb rangú, ami túlmutatat az érzéki, érzelmi, vagy családi szereteten is.
A Gadara című lemeznek – aminek húzónótája a Dzsungel könyve – a háttértörténete is biblikus. A név a gadarai megszállott történetére utal: Jézus megszabadít egy tisztátalan lélektől gyötört embert, a kiűzött démon pedig egy disznónyájba költözik, amely aztán a tengerbe rohan és elpusztul. Innen a sertés az albumborítón, a kiűzetés szimbóluma. A klip is visszautal a történetre: Co lee, a villamosszékhez kötözött félőrült, maga a megszállott, csak fordítottan. Az álságos társadalommal szemben nem a gonosz, hanem az igazság lesz rajta úrrá, bipoláris erővel. Liturgikus átváltozásban számol el a jelenkor nyomorúságaival: „Pörög a szar. (…) Halálra adjuk magunkat a pénzért. (…) Popshit, popshit, gyere baba, rázzad meg a popsit. (…) Bezabálta mindet, és azután rájött, hogy ez nem elég.” Majd két perc alatt beadja az ellenszert: „Érzed, hogy érzem, hogy méreg ez az egész? És igazából ellenszernek csinálom meg a zeném? (…) Az agyadba behatolok és kibaszom a szemetet.”
Figyelemre méltó egy apró kiszólás: 1:30-nál Co lee kifigurázza az ország éppen legfelkapottabb előadóját, Desh-t, aki amolyan erkölcsi mételye a könnyűzenei közegnek. “Pop shit, gyere baba rázzad meg a popsit” – utal jellegzetes hanghordozással a töméntelen fenékrázásra, ami Desh zenéjének elsődleges tartalma, majd e popzenei trenddel szemben határozza meg magát. „Leszarom mit csináltok én megírom azt leadom a doksit.”
A szöveg a dal végén beterel mindenkit az eksztázisos refrén alá, mondván, ez mégiscsak popzene, szubjektív líra, mindenki csak annyit tesz el belőle amennyit szeretne, végülis lehet rá segget rázni is, ha úgy tetszik, én elmondtam amit szerettem volna.
Végig egyensúly van az érzéki és a tartalmi részek között.
A Dzsungel könyve szerint tehát az élet, (a dzsungel, a káosz, meg Budapest) kegyetlen hajsza: fel kell venni hozzá a kesztyűt, be kell menni a mocsokba, vállalni kell a harcot – ugyanakkor bele lehet fogalmazni némi lelkiséget is, ami meg mégiscsak egy magasabb értelmi szint. És talán az egyetlen fennmaradó igazság a túlélésért folytatott vak hajszánk után. Agapé?
