Blahalouisiana - Szívemet kitépted

Ebben a dalban

Lehet, hogy csupán azért emelkedik ki a számtalan igényesebbnél igényesebb Blahalouisiana-dal közül, mert a zenekarra amúgy jellemző precíziós dalszerkesztés helyett inkább zsigeribb, közvetlenebb, ösztönösebb a megszólalása. Nem lett túlírva. Úgy tűnik, mindig az elsőre lecsapott dalok lesznek örökkévalóak.

Van az embernek egy belső érzelmi magja, egy védett középpontja, a dal olvasatában: szíve. Ennek a pozíciójából szemléli a világmindenséget, ennek a tengelyében él, ehhez méri újabb és újabb élményeit. Aztán történik valami megmagyarázhatatlan, felforgató erejű érintkezés, és kihullik az ember alól a talaj: egyszer csak egyedül találja magát a világűrben, kapaszkodó nélkül, önmaga bizonyossága nélkül. Nem hisz többé a tengelynek, minden bizonytalanná és hektikussá válik, az érzelmek pedig csak bugyognak felfelé, úgy, mint még sose.

“Körbe és körbe
Egyedül táncolok,
Míg a szédülés alábbhagy:”

Az illető igyekszik lecsendesíteni magában a vihart: koncentrál, keresi az ismerős lábnyomokat, számolja a lépéseit, próbálja kirángatni magát ebből az álomszerű, delíriumos állapotból. De a mámor újra elragadja, és emeli felfelé, el az ismerős talajszinttől. Nekem a pre-refrennél a hideg futkos a hátamon: annyira szép az átmenet ebből az érzéki emelkedettségből a refrénbe, amiben már az öntudat visszanyerése utáni nyers akarat dominál. „A szívemet kitépted, de az tiéd meg az enyém marad.” Az egyetlen kézzelfogható, józan gondolat, amit ebben a zűrzavaros időben ki lehet mondani, ennyi. Ennek a veszteségnek a feldolgozásához elégtétel kell. Ezzel a mondattal lehet egy lépést előre tenni.

Még mindig a mindent borító, féktelen szerelmi élményektől legforróbb a kása a könnyűzenében. Ennek az érzésnek a kibontására találták fel ezt a muzsikát: a szerelem különböző mítoszainak kódrendszere a popzene. Ez most egészen mélyre csúszott. A szöveget nem a zenekar állandó szövegírója, Mózner László, hanem az énekese, Schoblocher Barbara írta – itt utalnék vissza a korábban említett ösztönösségre.

Nem a kacifántos szövegvilág, a műdalos, tárgyias pontosság dominál a dalban, (még ha ez is teszi olyan jó zenekarrá a Blahát, mint amilyen) hanem az egyszerű, frontális érzelmi közlés, elhanyagolható mérlegeléssel.

Az is érezhető, hogy az elmúlt évek egyik legjobb, legstabilabb koncertzenekaráról van szó: úgy tudják egymás után pakolni ezeket az egyszerű akkordokat is, hogy automatikusan feszültséget gerjesztenek. Akusztikusan, egyszál gitárral is robban a dal – tényleg jól van megírva. Már-már Led Zeppelin– és The Doors-mélységű, kozmikus töltöttség vibrál benne. Számomra itt van csúcsra járatva az énekesnő hangtani rezonanciája is a zenekar életművén belül: egészen mélyen megremegteti az embert az az ív, amelyet a suttogástól a telitüdős éneklésig bejár.

A „Szívemet kitépted”-et 2023-ban a Fishing on Orfű himnuszává választották.