Mehringer x Balkan vip x sosehol - Szar az élet

Ebben a dalban

A walesi bárdokról énekelsz, tüzet akarsz gyújtani, forradalmat robbantani a verseddel. Nem puszta politikai gesztusról van szó, hanem egzisztenciális szükségletről: minden porcikád azt sugallja, be kell mutass a hatalomnak.

A körülményekből fakadó düh megmozdítja a személyes akaratot, amely akarat nem ideológiákból táplálkozik, hanem a legelemibb részedből. Ez paradoxon: miközben a külső körülményekkel szemben lázadsz, kiválsz, és megtalálod magadat, felébreszted a személyiséged belső erejét. Ezzel a belső erővel már egészen más nekimenni a külvilág falainak: sokadszorra állsz ugyanitt, a körforgás ismerős, de most először minden lepattan rólad – ténylegesen betörtél, eljutottál a saját hangodig. Nem finomítasz rajta, nem írod többé felül magad, nem mérlegeled a következményeket – kezdjenek vele, amit akarnak.

Ha van a dalban öncélúság vagy provokáció, akkor az az elnagyolt cím: Szar az élet – ennyire általános, mindenre kiterjedő állítás ilyen nyersen leírva nevetségesnek tűnhet. Tényleg szar lenne? A húszas évek – amelyekről azt hinnénk, a legszebbek – tényleg tönkrevágnák az embert? Ha igen: ennek az okozója egy az egyben a politika? A szöveg felsorakoztatja a kormánykritikus közhelyek teljes arzenálját – rendőrállam, sajtókorlátozás, propaganda, privatizált Balaton, késlekedő MÁV, önjelölt kiskirályok stb. Megjelenik a nagy eszmény, a pesti forradalom képe is. Ezek lehetnének üres szólamok, de közben mégis kirajzolják az egyéni akaratot, amely őszintévé, hitelessé teszi a kliséket. A legerősebb sor, amivel megfordul a dal: „Lenyel a kormány, de megakadok a garaton, lopnak mindent, de itt hagyták az akaratom.” A Szar az élet emiatt a személyes töltet, dühös akarat miatt érvényes. Ezt fontos tisztázni, hiszen a kormánykritika a könnyűzenében az utóbbi időben divatos lett, joggal merül fel a gyanú, nem-e csupán népszerűségi haszonszerzés áll egy ilyen dal megírása mögött.

A punkhangulat egy extranagy villanással összesül a vulgáris szókészlettel. Ez egy rebellis nóta, ami egy pillanatra sem enged beletörődni a helyzetbe; a radikális hangütéssel végig tudja tartani a kijelentései súlyát. A túlvezérelt, rekesztett vokálok, a mainstream lüktetés és a drámai szintik feszessé teszik a hangulatot. Mindezek miatt – hiába szar az élet – nem billen ki a dal az olcsó hisztéria felé, még ha az önsajnálat meg is jelenik, mint veszélyfaktor, ami elég gyakori a kortárs könnyűzenében.

A dal utolsó része is figyelemre méltó. Groteszk paródiája ez a politikai fennhangú, Piros volt a paradicsom, nem sárga című nótának. Az utolsó refrén dramaturgiája azt üzeni: a mulatozó, népieskedő lózungok nem vezetnek sehova, kába mellébeszélés a kormánypárt refrénje. A Szar az élet-hez hasonló expresszív popdalokkal lehet megragadni a valóságot.

Borítókép forrása: Mehringer Spotify oldala