Bajdázó – Lekapcsolom a villanyt a fejemben

Közel vagy a mennyországhoz. Amennyire csak kirajzolódhat, kirajzolódik a szemeid előtt. Tartod a fókuszt, nem veszed le róla a tekinteted, nem hagyod, hogy bármi is kizökkentsen – a távolba révedsz, de közben szigorúan, hétköznapian élsz. Egyensúlyi állapot ez, amiben nincs se magaslat, se mélység, az öröm és a bánat feloldódik egymásban. Megsejted a mindent átfogó rendet, és amennyire csak lehet, ráhangolódsz a túloldalon uralkodó csendre.

A Bajdázó legpontosabb műfajmeghatározása az ambient-folk. Az ambient része a zenekar elődleges jellemvonására utal: életművük középpontjában egy nagyon mély és hiteles természetre hangoltság áll. Dalaik egészen akaratlanok zeneileg, szervező erejük a természet pulzusa.

Némelyik már-már, mint egy hangtájkép – erdőn, mezőn, hegyen rögzített hangminták segítségével adják vissza a természet szellemét, hangélményét.

Ehhez kapcsolódik a műfajmeghatározás másik fele: a folk. Ahogy a Balaton-felvidéken játsszák meditatív körökben a Lekapcsolom a villanyt a fejemben-t, úgy éreztem, ebből legalább egy új folkmozgalom lesz – ha dalokkal ennyire bele lehet trafálni kultúrtájak lelkébe, akkor az forradalmasíthatná a modern zenét. Újra beszélhetnénk szerző nélküli, tájegységekhez kötődő dalokról: szentendrei mélabúsokról, börzsönyi álmos dalokról, palóc keservesekről vagy borsodi betyárosokról. A Lekapcsolom a villanyt a fejemben legnagyobb csínja is, hogy a popzenében kitartott über-ich teljesen háttérbe szorul, nincs benne semmi magamutogató, vagy figyelemfelkeltő. Mégis egy másik irányból, a csendre és a jelenlétre hangoltság irányából ellenállhatatlanul teríti be a hallgatót a zenei hatás.

Az ambient-folk zenei forradalomból nyilvánvalóan nem lett semmi, de a Bajdázó programdala azért elszabadult. Rengeteg feldolgozás készül belőle a mai napig, és szakmailag is fontos hivatkozási pont. Feldolgozásai közül a legnevezetesebb alighanem a 2017-es Várkonyi Csibészek-féle verzió.

A Várkonyi Csibészek a Common Vibe alapítványból nőtte ki magát, amely a zenén keresztül épít közösséget hátrányos helyzetű, főként roma fiatalok számára Ózd környékén. A közösségszervezés – és nevelés mellett mindig fontos volt a csapat számára a műalkotás érvényű dal is – ezzel a radarral találhattak rá 2017-ben a Lekapcsolom a villanyt a fejemben-re. Szerencsés választásnak bizonyult, a feldolgozás berobbant, lehetővé téve a zenekar máig tartó fenntartható működését. 

Az átdolgozás csodája, amilyen erővel és tisztasággal álltak bele a dalba.

Olyan ez a nóta, hogy csak tiszta szívvel lehet eljátszani. Ez a tisztaság pedig sugárzik a fiatalokból. A világ nagy mítoszait, a szerelemet, a mindenséget, a megsemmisülést összefonó sorok tizenéves gyerekeken keresztül szólalnak meg.

Dolgozik egyféle feszültség az eredeti verzió és a feldolgozás között. A szövegvers tökéletes egész, zárt, klasszikus rímeléssel, emelkedett népballadás képekkel. Ehhez jön a csibészek jó értelemben vett zsizsegése, lendülete, elevensége. A szegregált térségből verbuvált zenekar szájából – „ha a világ botránkozik énrajtam” – sorok is más töltetet kapnak. Ezeknek köszönhetően új dal születik: míg az eredeti egy szakrális középpont vonzásáról szól, egy önátadásról – addig a Várkonyi-féle verzióban egyéni akarat pulzál, az önfelismerés és önfelszabadítás útja elevenedik meg.

„Lekapcsolom a villanyt a fejemben,
Mécsest gyújtok a szívemben, fényeljen!
Ha a világ botránkozik énrajtam,
Akkor tudom jófelé visz az utam.”

Vannak, akik évtizedeken keresztül nem gondolnak rá, hogy lekapcsolják a villanyt, a mesterséges fényforrást, akár csak percekre is az életükben. És vannak, akik lírikus lelki világuk, szegényes életkörülményeik, vagy épp a művészeti, vagy vallási vállalásaik miatt emellett a halványabb, illékonyabb fényforrás körül élnek. Nem tudom kinek jobb.